Halloween

Halloween

🎃🎃🎃 Nincs Halloween vetélkedő nélkül! 🎃🎃🎃

Iskolánkban idén is játékos versengésre invitálta az angol munkaközösség az ötödikes és hatodikos tanulókat, hogy Halloween témájában próbára tegyék tudásukat és ügyességüket. A vetélkedő két délután zajlott, és sokakat megmozgatott: az ötödikesek hétfőn Nagy-Kovács Mónika és Tóthné Sebők Marianna tanárnő szervezésében versengtek, a hatodikosokat kedden várta B. Horváth Judit és d. E. Kruspérné Botlik Éva tanárnő érdekes feladatokkal. Többen beöltözve, kifestve érkeztek az erőpróbára.

Hogyan érezték magukat a gyerekek? Íme két élménybeszámoló a rendezvényről.

Idén október 19-én, hétfőn Móni és Mariann tanárnők megtartották a szokásos halloweeni versenyünket. Az iskolánkba járó ötödik évfolyamos tanulók vehettek részt rajta. 6 csapat indult összesen a versenyen. Mindenki beöltözött valamilyen halloweeni jelmezbe, volt boszorkány, vámpír, dínó, csontváz, zombi, bohócok. Izgalmas feladatokon kellett részt vennie a jelentkezőknek. Először egy feladatlapot kellett kitöltenünk, eközben Mariann tanárnő a folyosón gesztenye dobáló ügyességi versenyt tartott. Ezután Móni tanárnőnél következett a pohártorony dobáló és felépítő feladat. A verseny lezárásaként következett egy nagyon vicces Activity verseny, ahol a csapattagoknak el kellett egymásnak mutogatni a kihúzott kártyán szereplő ábrákat. Az első három helyezett plusz édességre is szert tett, minden lelkes versenyző kapott valamilyen finomságot. Nagyon jól szórakoztunk!

Köszönjük Móni néninek és Mariann néninek a szervezést! Már előre várom a jövő évi halloweeni vetélkedőt!

Kovács Márk
5.a


Október 20-án halloweeni vetélkedőt tartott Judit néni és Éva néni a hatodik évfolyamnak.

Három fős csapatokban versenyeztünk. A terem szépen fel volt díszítve sok hangulatos halloweeni dekorációval.

Nagyon jól éreztem magam, mert sok érdekes és szórakoztató feladatot kellett megoldanunk. Az egyik feladatban egy szívószállal kellett az ünnephez kapcsolódó rajzos és feliratos apró papírcetliket átvinni egy másik asztalhoz, ahol utána párosítottuk is őket. Egy másik feladatban egy rövid nyelvtörő mondókát kellett megtanulni és felmondani. De volt rajzos memóriajáték és célbadobás gesztenyével is, amiért jutalomcukorkát is kaptunk. A vetélkedő első helyezettjei édességcsomagot vehettek át.

Nagyon tetszett ez a vetélkedő, és köszönöm szépen Judit néninek és Éva néninek, hogy megszervezték. Remélem, jövőre is részt vehetek hasonló rendezvényen a csapatommal!

Sőregi Emili
6.b