„Medvebocsokkal” és „Kismedvékkel” indult a versenyszezon matematikából

„Medvebocsokkal” és „Kismedvékkel” indult a versenyszezon matematikából

Néhány éve már nem csak tavasszal, hanem ősszel is részt veszünk A Matematika Összeköt Egyesület
Medve Matek versenyén, azon belül is a saját pályán, okostelefonnal játszható Medve Matek GO versenyen.

Az egyre népszerűbb erőpróba 1999-ben Debrecenből indult, akkor keletkezett a M.E.D.V.E. mozaikszó, ami a „Matek”, „Erdei”, „Debreceni”, „VEtélkedő” szavakból alakult ki. Azóta a Medve Matek már országos versennyé nőtte ki magát, de a neve a régi maradt. (Ebből is látszik, hogy nem igazi medvék kóboroltak a Szilas parkban!)

Szeptember 19-én kellemes, nyárias időben, 13 csapattal vágtunk neki a futamnak.

Szerencsénkre – vagy talán a rutinnak köszönhetően –  semmilyen technikai nehézség nem hátráltatta az indulást, ahogy beléptek a gyerekek a versenyzési felületre, azonnal indult a „pálya”.

A három fős csapatok 90 percen keresztül rendületlenül vándoroltak az állomások között, hogy akár több ezer métert is megtéve oldják meg a feladatokat.

Ismét remek eredmények születtek.

András Erika és Somogyváriné Polgár Zsuzsanna tanárnők csapatai mind-mind legalább ezüst, de sokan arany minősítéssel fejezték be a versenyt.

Már a folytatás is biztos: a csapatok többsége már jelentkezett a tavaszi futamra is.

Mozgás + csapat + matematika = Medve Matek verseny!