Harmadik évfolyamos „Ki mit tud?” – avagy mutassuk meg értékeinket!
2023. június 09. péntek, 16:30

A tanév során folyamatosan koordináltuk a gyerekek délutáni elfoglaltságait, mint például a különféle sport és művészeti programok, edzések stb.
Ebből született az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha a 3 osztály diákjai az iskolában is megmutatnák az egész éves fáradozásuk, szorgalmuk eredményét! Erre az programra legalkalmasabb egy tanév végi délután, amikor már kevesebb a tanulás, a kötelezettség.
Kellő időben meghirdettük a programot – saját készítésű plakátokkal – és vártuk a jelentkezéseket, bíztunk abban, hogy a diákok is szeretnék megmutatni, milyen értékeik vannak. Nagyon örültünk, hogy egyre többen jelentkeztek valamilyen műsorszámmal, s a végén 22 produkciónak örülhettünk! Igazán gazdagnak és színesnek mutatkozott a repertoár, hiszen a több sport-, mozgás-, gimnasztikai- és táncbemutatók mellett megjelentek az énekek, a versek, a saját irodalmi művek, jelen volt bűvész, sőt még kémiai kísérlet bemutatót is élvezhettünk! (De beszéljenek erről a fotók!)
Köszönöm a gyerekek és a kollégák fáradozását!
Azonban, a különböző – gyerekekben rejlő – kincsek megmutatása mellett más értékeket is felfedezhettünk a program kapcsán. Hiszen, mindazok a gyerekek, akik a hétköznapi iskolai életben valamilyen nehézséggel küzdenek, itt megmutathatták, amiben jók és jól érzik magukat, és büszkék lehettek magukra. Mindenesetre, mi a tanítóik is nagyon büszkék voltunk rájuk, igazán tehetséges diákjaink vannak!
Ennek a délutánnak a közösségalakító szerepe is kitapintható volt, hiszen az osztályok közötti barátok vegyes műsorszámokat eredményeztek.
A kicsit bátortalanabbak gyerekek a nagyobb létszámú produkcióba is bekapcsolódhattak, így ők is jól érezhették magukat.
Bízunk abban, hogy jövőre mindenki kedvet és bátorságot merít ebből a délutánból és új hagyománnyá tesszük majd együtt!

Oláh Ilona napközis munkaközösség-vezető

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?

Ki mit tud?