|
2018. november 15. csütörtök, 22:13 |
|
Egy szeptembert idéző, langyos és napsütéses novemberi napon az osztályfőnökünkkel, Erika nénivel ismételten ellátogattunk az újpesti Megyeri temetőbe. A tavalyi év során kezdtünk eme nemes feladatba, hogy a halottak napja alkalmából egy híres festőnek, Pállya Celesztinnek a sírját gondozzuk, és együtt megemlékezzünk róla.
Korábban már beszélgettünk a művészről osztályfőnöki órán. 1864. március 9-én született Olaszországban, Genovában. 5 éves korában került Magyarországra. Foglalkozott festészettel, kőfaragással, fametszetekkel, sőt zenével és hegedűkészítéssel is. 24 éves korában Bécsben tanult, majd ezt követően Münchenben tökéletesítette tudását. Pénzhiány miatt tért haza Budapestre, ahol Benczúr Gyula mesteriskolájában festett tovább. Festményein vásári jeleneteket, állatokat, csendéleteket és portrékat festett. Igen korán, már 17 évesen szerepelt Bécsben kiállításon. Feszty Árpád A magyarok bejövetele körképén ő festette meg a lovakat. A festészet mellett ő tervezte és készítette a kerékpárt, amivel járt, de repülőgépmodellt és saját cipőket is készített. A magyar Leonardo da Vinciként is emlegetik. 1948-ban hunyt el, sírja itt, a Megyeri temetőben van.
Még az őszi szünet előtt rendberaktuk a nyughely környékét, kiszedtük a gazt, a helyét leterítettük fenyőmulccsal, mert a tavaly odaszórt törmelékkő már teljesen beletaposódott a földbe. Hófehér virágokat vittünk a sírra.
Most is gyalog sétáltunk el a temetőbe. Mindenki egy mécsest hozott magával. Mivel már pár nappal halottak napja után voltunk, a temető teljes pompájával tisztelgett előttünk. Gyönyörű látvány fogadott minket. A sírköveken lángoló kis gyertyák álltak. Szebbnél szebb virágok, koszorúk díszelegtek mindenfelé.
Megkerestük Pállya Celesztin nyughelyét. Meggyújtottuk a mécseseket, majd a sírra raktuk őket olyan alakban, hogy 6.b-t formázzanak. Ezután elhelyeztük az iskolánk emlékező kis koszorúját a szokásos felirattal: “Emlékét őrizzük, sírját gondozzuk.”
Az idén már kerületünk példaképének ismerőseként tértünk vissza, valamennyien emlékeztünk példás felfedezéseire, tehetségére.
Elmenőben egy kis, daloskedvű vörösbegy búcsúzott tőlünk szépséges csicsergéssel, némi vidámságot csempészve a sírgondozás szomorú, ámde minket büszkeséggel eltöltő feladatába.Medgyesi Júlia, 6.b 
|
