Az aradi tizenhármakra emlékeztünk
2018. október 06. szombat, 08:11
A hazáért élni, szenvedni, és jót tenni,
Ügye mellett bátran s önként bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha készen lenni.
Batsányi János: Bíztatás

Október 6-a a magyar történelembe gyásznapként vonult be. Ezen a jeles napon megemlékezünk az 1848-49-es szabadságharc 13 honvéd tábornokáról, Batthyány Lajosról – az első magyar kormány miniszterelnökéről-, valamint mindazokról, akik életüket adták a hazáért. Mártírhalálukkal bebizonyították az egész világ előtt, hogy a szabadságot egy nép, ha kell, súlyos áldozatok árán is, de kivívhatja.
Természetesen, iskolánkban is megemlékeztünk erről a történelmi eseményről. Október 5-én, a 8.a osztály tanulói egy rádióműsor keretein belül tisztelegtek Batthyányi Lajos és a 13 Aradi vértanú emléke előtt. A műsor zárásaként az osztályok képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait a földszinti zsibongóban, valamint közös mécses gyújtással fejezték ki tiszteletüket az aradi hősök előtt.
Mindenki öltöztesse ünneplőbe a szívét október 6-án, és gondoljon tisztelettel azokra, akik életüket áldozták a hazánkért!
Winecker János, 8.a

Az aradi tizenhármakra emlékeztünk

Az aradi tizenhármakra emlékeztünk

Az aradi tizenhármakra emlékeztünk

Az aradi tizenhármakra emlékeztünk

Az aradi tizenhármakra emlékeztünk

Az aradi tizenhármakra emlékeztünk