Iskolánkban hagyomány, hogy minden második évben anyanyelvi és idegen nyelvi napot tartunk, amelyre mindegyik felső tagozatos osztály valamilyen magyar vagy angol nyelvű produkcióval készül. Tartalmi, műfaji megkötés nincs, így zenés, táncos, illetve prózai jelenet egyaránt helyet kaphat a műsorban. A követelmény csupán az, hogy minden tanuló szerepeljen az előkészület vagy az előadás valamelyik fázisában.
Ebben az évben rendezvényünket április 11-én tartottuk, így a költészet napjáról, József Attila születésnapjáról is megemlékeztünk. Műsorunkat egy olyan verssel kezdtük, amely anyanyelvünk kiapadhatatlan gazdagságáról szól (Gyimóthy László:Nyelvlecke). Ki hinné, hogy a „megy” igének nyelvünkben több mint 60(!) szinonimája létezik? Pedig így van! „Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig művelni kötelesség”- írta Kölcsey Ferenc. Ennek a szép gondolatnak jegyében készültünk erre a napra.
Az egész délelőttöt kitöltő rendezvény során 18 műsorszámra került sor, melyeket három egységben szerveztünk. Ez azért is volt fontos, hogy minden csoportnak legyen ideje felkészülni, és lehetőség szerint minél több csoport láthassa a többiek műsorszámát is. A követelményt, miszerint minden tanulónak szerepelnie kell, jócskán túlszárnyaltuk, ugyanis volt olyan diák, aki több előadásban (mindkét nyelven) szerepelt. Másoknak a díszlet-, kellék- és jelmezkészítésben volt feladata. Vidám, tarka vásárhoz volt hasonló iskolánk a rendezvény előtti hetekben: koronák, palástok, sisakok, bárdok békésen sorakoztak seprűk, zsírosbödönök és egyéb kellélek mellett a próbák helyszínein. Minden osztály lelkesen készült, nagyon sokat gyakorolt, próbált.
Nem túlzás azt mondani, hogy fantasztikus előadások következtek! Változatos témák, komoly és tréfás jelenetek egyaránt helyet kaptak. A háttérképek, díszletek, jelmezek, a fény- és hangeffektusok a látványt is biztosították. Mindez a minőségi tartalommal együtt elvarázsolta a nézőket.
Az angol nyelvű előadások során többek között megtudhattuk, „ A rendetlen szoba története” c. műsorból, hogy a szülői elvárások<->gyermeki „teljesítések” közötti igen nagy távolság (szakadék?)nem sokat változott az idők során. A technika és a korhű jelmezek segítségével lassan visszavándoroltunk  a XXI. századból néhány évszázadig, évezredig. Mit tudtunk meg? Hát azt, hogy már az ősgyerek sem szívesen rakott rendet a szobájának nevezett barlangrészben, pedig az ősszülők is igyekeztek csemetéiket rendre szoktatni:”Mert azt mondtam!” Nincs új a nap alatt!
Szintén angol nyelven felsorakozott az év 12  hónapja, jó kis retró Boney M zenével, tánccal. Később jót nevettünk a villámtréfákon ,majd láttunk meséket(Az aranyhal),megtudtuk, hogy mindenki imád kora hajnalban fölkelni(I’m happy).Megelevenedtek a diszkó-korszak zenéi, előadói .Láttunk egy remek „Britain’s Got Talent” paródiát, majd a ma is népszerű „Greace” c. musical részletének előadásával teremtett jó hangulatot az egyik csoport.
Műsorra került egy magyar-angol koprodukció is. Egy angol turistacsoport a Hősök terén nézelődött. Idegenvezetőjük mesélt nekik többek között Mátyás királyról is. Ekkor a szobor „életre kelt”, a turisták fülhallgatóikon meghallgathattak, a nézők pedig láthattak egy mesét, melyben Mátyás király és az öreg szántóvető megtréfálja a gazdag, de ostoba nagyurakat.
A magyar nyelvű produkciók is igazi élményt nyújtottak. Janikovszky Éva klasszikus műve (Kire ütött ez a gyerek?) Halász Judit énekével, zenével komoly tartalmat közvetített könnyedén, kedvesen egy nagyon vidám előadás során.
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című regénye generációk egyik kedvence volt, és ma is az. A mű alapján készült musical egyik jelenetét látva a nézők a Füvészkertben érezhették magukat. Remek volt!
„Lógok a szeren”. Hát igen, ez elég rossz nekem. Karinthy Frigyes klasszikus elbeszélésében valóban így gondolhatta egy kevésbé ügyes gyerek, akinek a „tornaóra” valóságos rémálom lehetett. De nem nálunk! Itt ugyanis kiderült, hogy mindenki ügyes valamiben, és megtörtént az a bizonyos tornabemutató is. Nagy írónk nem haragudna meg, ha nem adnánk neki igazat: nem szamár lett, aki megnyerte, hanem mindenki nyert, aki ezt a produkciót látta!
Ismét egy példa arra, hogy nálunk a tantárgyak közötti ide-oda járkálás nem probléma, az irodalom és a testnevelés is jól megfér egymással.
Arany János: A bajusz című elbeszélő költeményének színpadi előadása  igazi  élményt nyújtott. Nagy költőnk bölcsessége napjainkban is érvényes. A mai kor elvárásaihoz igazítva, finoman, tapintatosan mutatta meg a fonákságokat is, amelyeken jót nevethettünk.
Összegzésként, végül, de nem utolsó sorban: mi, a felkészítő pedagógusok a gyerekekkel együtt tükröt tartottunk magunk elé: műsoraink tartalma az örök emberi problémákat érintette meg. A tükör a fonákságokat is megmutatta: akár gyerek, akár felnőtt nézett bele. Senki/semmi sem tökéletes.
A felkészülés legalább olyan fontos volt, mint az előadások. A próbák csoportépítő szerepe egyértelmű. Mint magyartanár, hozzá kell tennem, hogy a műsorok szép magyar nyelvének szókincse beépül a mindennapi szóhasználatba, ezzel sokat javítva a „csúnya beszéd”<->”szép beszéd  arányán az utóbbi javára.
Közös munkával rendeztünk magunknak egy igazi vidám műsoros délelőttöt. Nagyon sokat dolgoztunk, és éreztük munkánk eredményét, a sikert. Szeretjük ezt a hagyományt, meg is tartjuk. Nagyon jól éreztük magunkat!