Pénz7 - 2018
2018. március 13. kedd, 16:10

Már második éve, hogy a Pénz7 keretében világszerte gazdasági órákat tartanak az általános és középiskolákban azzal a céllal, hogy a fiatalok jártasabbak legyenek a pénzügyekben, eligazodjanak a gazdasági folyamatokban.

Első alkalommal 2015 márciusában Pénz7 néven Magyarország is részt vett a Money Week rendezvénysorozatban, több mint 660 iskolát, 1000 pedagógust és közel 90 000 diákot bevonva a kezdeményezésbe. 2017-ben már 1200 iskola közel 200 ezer diákja, 14 ezer rendhagyó tanórán, 400-nál is több önkéntessel vett részt a programban, melyhez iskolánk is csatlakozott. A nagy sikerre való tekintettel idén ismét regisztráltunk. A kisiskolások nagy örömmel fogadták a pénzzel kapcsolatos játékos foglalkozásokat. A legkisebbek megismerkedtek a jelenleg használt pénzérmékkel, bankjegyekkel. Vásároltak, színeztek, fejtörőket oldottak meg. A harmadikosok, negyedikesek komolyabb, pénzzel kapcsolatos témákat dolgoztak fel változatos formában. Fontos célkitűzés volt, hogy a munkával megkeresett pénzt értékeljék, tudják saját zsebpénzüket beosztani, okosan takarékoskodjanak.

Felső tagozaton heti két órában foglalkoztunk a "Bankoljunk Okosan" témával, de voltak olyan osztályok, akik nagyobb óraszámban ismerkedtek a tananyaggal. Az órákat a sokszínűség jellemezte, tanítványaink megismerkedtek a különböző megtakarítási formákkal, a bank funkcióival, foglalkoztak a fizetési módokkal, valamint részletesen tanultak a bankjegyekről, illetve pénzzel kapcsolatos közmondásokat gyűjtöttek, értelmeztek. Szóba kerültek a különböző fizetési módok előnyei, hátrányai és a családi költségvetés is. Matematikaórán gyakorlatban is alkalmazták a százalékszámítást, amikor megtakarítási formákról kellett dönteni. Testnevelésóra keretében pedig játékos sorversenyeken pénz gyűjtöttek tanítványaink.

A foglalkozások alkalmával pedagógusként szembesülhettünk a ténnyel, hogy tanítványaink nyitottak és széleskörű ismeretekkel rendelkeznek a „Bankolás” témában.

Várjuk érdeklődéssel a jövő év pénzügyi programjait!

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018

Pénz7 - 2018