A mesebeli kalandok birodalmában jártunk
2018. március 13. kedd, 17:10

Már nagyon vártuk a március elejét, mert osztályfőnökünkkel, Erika nénivel ismét tanulmányi kirándulásra mentünk. Fő témánk a nemrég olvasott, és nemsokára feldolgozásra kerülő ifjúsági regény: A Pál utcai fiúk. Az 5.b osztály végső úti célja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban található Sárkányos Gyerekkönyvtár volt.
  Menet közben útba ejtettük a józsefvárosi Mária és Pál utcák sarkát. Nem véletlenül. Kíváncsiak voltunk a mű legfontosabb helyszínére, a grundra. Természetesen ennek helyén – ahogy a regényben is írta Molnár Ferenc – már emeletes lakóházak állnak. Ha már ott jártunk, átsétáltunk a Práter utcába, és az iskola előtt megtekintettük a regényhez kapcsolódó szoborcsoportot. A szobrok A Pál utcai fiúk egyik jelenetét ábrázolják, amikor Nemecsek Ernő a barátaival golyózik, és a Pásztorok elveszik tőlük a játékszert. Az emléktábla elolvasása nélkül is könnyen felismertük a szereplőket és az einstand jelenetét, hisz mindannyian olvastuk már a regényt.

  Tíz óra körül érkeztünk meg a könyvek birodalmába. A fővárosi könyvtár főépülete az egykori Wenckheim-palota. Építtetője Wenckheim Frigyes gróf (1842-1912), a múlt századvég ismert arisztokratája, 120 000 holdas nagybirtokos, országgyűlési képviselő. Feleségével, Wenckheim Krisztinával nagyszabású jótékonysági akciókat folytatott, jelentős építtető volt. Ókígyósi kastélyukat – itt élték mindennapjaikat – Ybl Miklós tervezte, pesti palotájuk építését pedig Meinig Artúrra, a főúri rezidenciák specialistájára bízták.
  Amint beléptünk az ajtón, lenyűgöző látvány tárult a szemünk elé! Igazi palotába léptünk! A főkapun át az előcsarnokba jutni, ahol a boltozatot hordozó négy díszes oszlop között márványlépcső vezet a magasföldszintre. Indításánál márványputtók tartotta kandeláberek állnak. A magasföldszintről háromkarú főlépcső következik. Alsó karját szokatlan kariatidák, szakállas törpék tartják. A hiedelem azt tartja – mondta idegenvezetőnk -, ha megsimogatjuk a törpék szakállát, miközben gondolunk valami óhajunkra, akkor az valóra fog válni. Hát persze, hogy mi is kipróbáltuk! (Most várjuk a csodát.) 1889-es megnyitása óta az egyik legszebb palotaként tartották számon Magyarországon. Tánctermeiben egyszerre ötszázan fértek el, tágassága és gazdagsága udvarképessé tette: az uralkodó is megfordult itt.
  Egy kedves könyvtáros néni bemutatta nekünk az egész könyvtár makettjét. Majd végigvezetett bennünket az épületen. A könyvtár nyolcszintes, félemeletenként eltolt szintekkel, s az emeleteket csigalépcső köti össze. Ámulatba ejtettek a gyönyörű díszes tükrök, csillárok, bútorok, hatalmas termek. Megcsodáltuk a számtalan olvasó- és tanulószobát. A polcokon megannyi könyv sorakozott katonás rendben. És olyan csönd volt, hogy a légyzümmögést is meg lehetett volna hallani, pedig olvastak, tanultak, dolgoztak már jó néhányan ott! Bementünk olyan helyiségekbe is, amelyekbe olvasók, vendégek nem léphetnek be.
  A Központi Szabó Ervin Könyvtár első szintjén, közel 600 m2–en, különleges hangulatú térben található a Sárkányos Gyerekkönyvtár. 22 ezer kötetes állomány, olvasóterem, játékszoba, és egy udvar két hatalmas kősárkánnyal vár. A sárkányok a mesékben a kincset, a királylányt őrzik, a könyvtárban pedig a tudás őrzői. A legtöbb időt itt töltöttük, ez a gyerekek birodalma. Az ablakból láttuk a névadó kősárkányokat is, ezeket most hó borította.
  Sára néni játékosan megtanította nekünk a könyvtár használatát. Tanultuk a „csendet”, és kiscsoportokban könyvkereső feladatokat végeztünk. A foglalkozás végén kaptunk 15 percet körülnézni, olvasgatni, s aki kedvet érzett hozzá, kipróbálhatta a Pál utcai fiúk egyik kedvelt játékát, a golyózást is.
  Fantasztikusan éreztük magunkat, és közben játékosan tanultunk is. Otthon örömmel számoltam be édesanyáméknak az aznapi történésekről. Nekem annyira tetszett, hogy szombat délután a családommal is meglátogattuk a könyvtárat, beiratkoztam, és sok könyvet ki is kölcsönöztünk. Több osztálytársam is tervezi a visszatérést a Sárkányos Gyerekkönyvtárba. Sőt, szeretnénk részt venni egy áprilisi szombat délelőtti programon is ugyanitt osztályfőnökünkkel együtt.

Hingyi Zsombor, Marczula Dávid, Medgyesi Júlia, Sárközi Ádám 5. b

5.b

5.b

5.b

5.b

5.b

5.b

5.b

5.b

5.b

5.b