Tornacsarnok
2020. március 09. hétfő, 13:59
Márciusban a 8.b osztály lehetőséget kapott arra, hogy belülről is megtekintsék a 2018 áprilisa óta épülő új tornacsarnokot. A több mint 1400 négyzetméteres épület építését a tervek szerint március végére fejezik be. Az iskolából egyenesen át lehet menni a tornacsarnok mindkét szintjére, ezenkívül az udvarról is be lehet menni az épületbe.
Az új csarnok kétszintes, mindkét szinten található két-két öltöző, illetve a hozzájuk tartozó mosdó. A mosdókhoz szintenként tartozik egy-egy zuhanyzó három zuhanyfülkével.
A tornaterem egy rendes kosárlabda¬pálya méretének felel meg, viszont kettéosztható két kisebb pályára is, így egyszerre két osztály is tornázhat. A zavartalan testnevelésórákat a középen leengedhető függöny is biztosítja majd.
A plafonról két kosárpalánkot is le lehet hajtani, továbbá két kézilabdakapu is lesz a két oldalon.
Mostantól a nézőknek lehetőségük lesz figyelemmel kísérni a fontos meccseket, ugyanis oldalt lelátó fog épülni, ami nagyjából 200-300 ember befogadására alkalmas.
A megfelelő felszereléseket pedig a két nagy méretű szertárban lehet majd elhelyezni, hogy biztosítsák a tornaórák minőségét.
Az új épület komplex fűtésrendszerrel van felszerelve, továbbá biztosítva van a légmozgás a fülledt nyári napokra is.
Izgatottan várjuk már, hogy órákon is birtokba vehessük a csarnokot!

Csomai Mária 8.b

Tornacsarnok

Tornacsarnok

Tornacsarnok