2012. február 05. vasárnap, 19:49 |
Tisztelt Szülők! Szeretettel várjuk a leendő elsősöket és Önöket az alábbi táblázatban megjelölt nyílt napokon. A programra előzetesen jelentkezni kell. Egy-egy órára legfeljebb 20 gyerek (plusz gyerekenként egy-egy szülő) jelentkezését tudjuk elfogadni. A regisztrációt visszaigazoljuk. A jelentkezés határideje: 2012. március 4. (vasárnap)
Ha elértük a létszámhatárt, további jelentkezéseket nem fogadunk el. Kedves Szülők! A nyílt napokra már nem tudunk több jelentkezést elfogadni.
A jelentkezés módja:
1. munkanapokon 8 és 16 óra között az 1/233-1018-as telefonszámon 2. vagy a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
ímélcímen
Meg kell adni a választott napot (a választott órákat), a résztvevő gyermek nevét és a kísérő felnőttek számát, valamint kérünk egy telefonszámot is.
Kérjük, hogy legalább 10 perccel a tanítási óra megkezdése előtt érkezzenek meg. Az órákra csak a szünetekben (az órák kezdete előtt) lehet bemenni. A foglalkozások közötti időt a földszinti 7-es teremben lehet eltölteni.
|
2012. március 6.
(kedd) |
2012. március 7.
(szerda) |
2012. március 8.
(csütörtök) |
9:05 - 9:50 |
Beregszászi Judit |
Borbás Helga |
Tóth Andrea |
2.a |
2.c |
2.b |
olvasás |
olvasás |
olvasás |
10:10 - 10:55 |
Borbás Helga |
Tóth Andrea |
Beregszászi Judit |
2.c |
2.b |
2.a |
környezetismeret |
matematika |
matematika |
11:15 - 12:00 |
Tóth Andrea |
Beregszászi Judit |
Borbás Helga |
2.b |
2.a |
2.c |
nyelvtan |
környezetismeret |
rajz |
|