Házirend

1046 Budapest, Fóti út 66.
OM-azonosító: 034 864
Tel.: 233-1018, 232-1228, Fax: 233-1018
www.fotiu-bp.sulinet.hu

Iskolánk házirendje arra hívja fel a figyelmeteket, hogy mely szabályokat kell betartanotok ahhoz, hogy az iskolában jól érezzétek magatokat. Természetesen jogaitok is vannak, amelyeket érvényesíthettek, a kötelességeiteket pedig teljesítenetek kell.

I. A tanulók jogai

A tanulás és az iskolában végzett munka személyes jogod és felelősséged. Ezt a jogodat magántanulóként is érvényesítheted.

Javaslataiddal részt vehetsz az iskolai élet formálásában, iskolánk házirendjének összeállításában, módosításában, melyet az évente összehívott diákközgyűlésen kezdeményezhetsz.

Véleményedet, javaslataidat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőid útján közölheted az iskola igazgatóságával, nevelőivel, a nevelőtestülettel.

Részt vehetsz az iskolai diákönkormányzat munkájában. A diákönkormányzat ülésein osztályodat két tanuló képviselheti, aki elmondhatja közössége véleményét, és a diákönkormányzat határozatairól tájékoztatja diáktársait.

A tanulás közben felmerülő problémáiddal az iskola bármely tanítójához, tanárához (az iskola diákönkormányzatot segítő tanárához, gyermekvédelmi felelőséhez, pályaválasztási felelőséhez, pszichológusához, igazgatóhelyetteseihez, igazgatójához) fordulhatsz segítségért.

Gondjaiddal az iskolaszék tagjait is megkeresheted. Az iskolaszék véleményét az iskolavezetősége kikéri a tanulók nagyobb csoportját érintő kérdéseknél, ha az iskolai tanulólétszám legalább 25 %- ára vonatkozik.

Az iskola egészének életéről, az aktuális tudnivalókról az iskola igazgatója az iskolagyűlésen, a tanítók, szaktanárok a szakórákon, az osztályfőnökök az osztályfőnöki órákon folyamatosan tájékoztatnak benneteket.

Az iskola helyiségeit, létesítményeit (tantermeit, tornatermét, folyosóit, ebédlőit, sportpályáit) rendeltetésszerűen, pedagógus felügyelete mellett vagy utasítására használhatod. A tanórán kívüli alkalmakra az osztályfőnök vagy az igazgatóhelyettesek adnak engedélyt.

Az 1-6. évfolyamos gyerekek igényelhetik a napközi otthoni ellátást. Ezt – szülői kérésre – minden alsó tagozatosnak biztosítjuk, az ötödikesek, hatodikosok felvételéről az iskola vezetősége a gyermekvédelmi felelőssel közösen dönt. Előnyben részesülnek a nehéz otthoni körülmények között élők. A hetedikesek, nyolcadikosok tanulószobai foglalkozásokra járhatnak. Az ebédeltetést mindenki igénybe veheti.

Az étkezési térítési díjak befizetése a hirdetőtáblán kifüggesztett (alsó tagozatosok üzenő füzetébe beírt) napokon történik. A napközis térítési díjakat a napközis nevelők, a felső tagozatosoktól a menza díját az iskolatitkár szedi be.

Az étkezést lemondani a megelőző napon 8:30-ig személyesen, interneten, az iskola honlapján vagy az 1/233-1018-as telefonszámon lehet. A lemondott étkezési díjak jóváírása a következő hónapban történik meg.

Étkezési térítési díjkedvezményt az iskolában – a titkárságon beszerezhető igénylőlapok segítségével – lehet igényelni. Az alanyi jogon járó és a szociális rászorultság alapján megállapítható kedvezményt az érvényes jogszabályok és önkormányzati rendeletek alapján ítéli meg az iskola.

Ingyenes tankönyvre a hatályos törvények alapján jogosultak a tanulók.

Érdeklődési körödnek megfelelően fakultációs foglalkozásokra, szakkörökre, önköltséges tanfolyamokra, fejlesztő foglalkozásokra járhatsz, amelyeket az iskola minden év szeptemberében hirdet meg, s amelyekre a tanítóknál, szaktanároknál lehet jelentkezni. Fakultációs foglalkozásra a felvétel írásbeli szülői kérésre történik, a jelentkezés egész tanévre szól, és a foglalkozáson való részvétel kötelező.

Egyéb érdeklődési területet érintő közös tevékenység megszervezésére az iskolában diákkörök (pl. önképzőkör, énekkar, művészeti csoport stb.) működhetnek. A diákkörök létrehozására a megelőző tanév végéig javaslatot tehet az iskola igazgatójának bármely tanuló, szülő, nevelő. A javasolt diákkör létrehozásáról az adott lehetőségek figyelembevételével az éves munkaterv elfogadásakor a nevelőtestület dönt.

A könyvtárat nyitvatartási időben veheted igénybe. A kölcsönzött könyvekkel a tanév végéig számolj el! Választhatsz az iskola nyújtotta sportolási lehetőségek közül. Az iskolai sportlétesítményeket a nevelők engedélyével és felügyeletével használhatod.

II. Az iskolai élet szabályai

Az alábbi magatartási szabályokat az iskolában és az iskolán kívüli közös programok (kirándulás, színházlátogatás, erdei iskola stb.) alatt kell betartanod.

Külsőd mindig tiszta és ápolt legyen! Öltözködésed, hajviseleted célszerűen illeszkedjék iskolai tevékenységedhez! Kerüld a szépítőszerek és a balesetveszélyes ékszerek használatát, a feltűnést keltő megjelenést!

Az iskola a munkahelyed, ahol október 1-től május 1-ig köpenyt viselünk. Iskolaköpenyed legyen mindig tiszta! Az iskola tisztaságának megóvása érdekében váltócipőt használunk. Ünnepélyeinken fehér blúzt vagy inget és sötét szoknyát vagy nadrágot viselünk.

Ne hozz az iskolába értékes vagy figyelmet elvonó holmikat! Mobiltelefont csak saját felelősségedre tarthatsz magadnál, hiszen annak biztonságos tárolására nincs lehetőség. A telefont az iskolában nem használhatod, ki kell kapcsolnod. Az oktató-nevelő munkához nem szükséges tárgyak károsodása, elvesztése esetén az anyagi kár a tulajdonost terheli, illetve a bekövetkezett kárért az intézmény csak a közoktatási törvény 40. § 8-as pontja által meghatározott esetben felel.

Kötelezően be kell tartani az egészségvédelmi, baleset-megelőzési, munkavédelmi védő és óvó rendszabályokat, amelyeket a tanév első óráin az osztályfőnök és a szaktanárok ismertetnek. A balesetet azonnal jelentsd a szaktanárnak vagy az ügyeletes tanárnak!

A dohányzás árt az egészségnek, ezért tilos!

Ne használj durva és csúnya szavakat, kerüld a hangoskodást!

A szándékos rongálást helyre kell hoznod, vagy a kárt meg kell térítened. Ne rongálj!

Ügyelj a környezeted tisztaságára! A tanórák után a szemetet a padból szedd ki! A felelős a mindenkori hetes.

A hetesek feladatai:
 • egy hétig vigyázni az igénybe vett tantermek rendjére és tisztaságára
 • felügyelni a tanterem felszereléseire, az észlelt kárt azonnal jelenteni
 • szellőztetni a termet
 • gondoskodni krétáról, a tábla tisztaságról
 • becsengetés után öt perccel jelenteni az iskola vezetőségének, ha az órát tartó tanár nem érkezett meg az osztályba
 • a hiányzókat jelenteni.

A diákügyeletesek az ügyeletes tanár munkáját segítik, szünetekben és a tanítás megkezdése előtt ellenőrzik a folyosók, lépcsőházak rendjét. Tevékenységük felelősségteljes, figyelmeztetéseiket vedd komolyan!

Társainkat egyenlő partnernek tekintjük életkortól függetlenül. Az iskolában dolgozó valamennyi felnőttnek megadjuk a tiszteletet. Személyiségi, általános emberi jogaik gyakorlásában magatartásunkkal nem korlátozhatjuk sem társainkat, sem nevelőinket.

Ha hiányzás vagy egyéb komoly ok miatt nem készültél az órára, jelentsd a tanárodnak, kérj segítséget a pótlásra.

Mulasztásodat az iskolába érkezésed utáni első napon (de legfeljebb 8 napon belül) igazolnod kell. A távolmaradás okát telefonon jelenteni kell a tanári szobában a 233-1018-as telefonszámon. Rendkívüli esetben szüleid évente három napot igazolhatnak. Több napra való indokolt távolmaradásra szüleid előzetesen írásban engedélyt kérhetnek az iskola igazgatójától. Az orvosi igazolás, iskolai kikérő csak a szülő aláírásával együtt érvényes.

Az igazolatlan mulasztás büntetést von maga után. Az első igazolatlan hiányzás után az iskola felszólítja a szülőket, ismételt igazolatlan hiányzás esetén pedig az önkormányzat jegyzője a tanuló szülei ellen szabálysértési eljárást kezdeményez.

Jutalomban részesülhetsz, ha egyéni vagy csoportos versenyeken, vetélkedőkön sikeresen szerepelsz, általában a tanulásban, egy-egy tantárgyban vagy a közösségi életben kiemelkedő teljesítményt nyújtasz; ha magatartásod, szorgalmad példamutató.

Jutalmazási formák a tanév közben:
 • szaktanári, osztályfőnöki, napközis nevelői dicséret a tájékoztató füzetben
 • igazgatói dicséret a tájékoztató füzetben
 • igazgatói dicséret az iskola közössége előtt (ünnepélyen, iskolarádióban)
 • oklevelek, jutalomkönyvek, tárgyjutalmak.

Jutalmazási formák a tanév végén:
 • bizonyítványba beírt tantárgyi dicséret
 • bizonyítványba beírt általános tantárgyi munkát elismerő dicséret
 • oklevél, jutalomkönyv
 • igazgatói dicséret az iskola közössége előtt
 • az Angol Tagozatos Általános Iskola Emlékplakettje
 • előterjesztés az Újpest Kiváló Tanulója, az Újpest Kiváló Diáksportolója, vagy a Kiváló Diákközösségi Munkáért díjakra
 • alapítványi díjazások.

A házirendben foglaltak megsértése ill. a súlyosan elítélendő jogellenességek (lopás, a hamisítás, az agresszív magatartás, társak bántalmazása, megalázása, mások egészségét veszélyeztető cselekedet stb.) fegyelmező intézkedéseket vonhat maga után.

A fegyelmező intézkedések fokozatai és formái:
 • szóbeli figyelmeztetés négyszemközt, majd osztályközösség előtt
 • bejegyzés a magatartásfüzetbe
 • írásbeli figyelmeztetés a tájékoztató füzetben
 • írásbeli intés a tájékoztató füzetben
 • igazgatói figyelmeztetés
 • igazgatói intés
 • az osztályban tanító tanárok és a tanuló szülei előtti nevelő célzatú beszélgetés.

Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján fegyelmi büntetésben részesíthető. A fegyelmi eljárást a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség együttes kezdeményezésére egyeztető eljárás előzheti meg. Mindkét eljárás rendjét jelen házrend melléklete szabályozza.

A fegyelmi eljárás fokozatai:
 • megrovás (osztályfőnöki, igazgatói)
 • szigorú tantestületi megrovás
 • meghatározott (nem szociális) kedvezmények, juttatások csökkentése ill. megvonása
 • áthelyezés másik osztályba vagy tanulócsoportba.

A tanítási nap rendje:

A tanítási órák 45 percesek; a mindennapos testnevelési foglalkozások 30 percesek.

Az első tanítási óra 8:05-kor kezdődik.

Légy pontos! Legalább 10 perccel a tanítás megkezdése előtt kell az iskolába érkezned. A tanítási óráról való első három igazolatlan késés osztályfőnöki figyelmeztetőt von maga után. A továbbiakban minden késés a fegyelmezői intézkedések újabb fokozatát jelenti.

Az alsó tagozatosok 7:30-ig az ügyeleti teremben, ezután a saját osztálytermükben várják a tanítás kezdetét. A szülők gyermekeiket csak az üvegajtóig kísérhetik és ott várhatják meg őket. (Az elsősök szülei tanévkezdéskor egy hétig bekísérhetik gyermeküket a terembe.)

A felső tagozatosok jó idő esetén az udvaron, máskor a földszinti zsibongóban gyülekeznek; az ügyeletes tanár irányításával indulnak az öltözőhelyükre, csengetés után a folyosón sorakoznak. A tanterembe tanároddal együtt lehet bemenni.

Kicsengetés után fegyelmezetten menj az órarend szerinti teremhez, a második emeleti zsibongón ne járj keresztül! A tornaterem megközelítésére a felső tagozatosok ne a földszinti tornatermi folyosót, hanem a hátsó lépcsőt használják! A tanári előtti folyosón csak indokolt esetben lehet tartózkodni!

Akinek a technika-, a számítástechnika-, vagy a rajzteremben lesz órája, az első emeleti zsibongóban tartózkodjon, tízórai szünetben pedig az ebédlőt vegye igénybe.

A szünetek rendje:

Az első óraközi szünet 15 perces, a második és a harmadik 20-20 perces, a negyedik tíz, az ötödik 5 perces.

Az alsó tagozatosok az első, a felső tagozatosok a második szünetben tízóraizhatnak a tanteremben. Az alsósok a második, a felsősök a harmadik szünetben az udvarra mennek. A többi szünetben a felső tagozatosok a folyosón vagy a zsibongóban legyenek.

Az alsó tagozatosok az udvari szünetben a kavicsos részen és a kézilabdapályán, a felső tagozatosok a felsoroltakon kívül a kosárlabdapályán is tartózkodhatnak.

Tanítási időben az iskolából csak osztályfőnököd, esetleg más tanár írásos engedélyével mehetsz el.

Tanítás után felszereléseidet ellenőrizd, ne hagyd a tanteremben!

Hazafelé menet figyelmesen, óvatosan közlekedj! Ne szaladj át az úttesten! Ha a Fóti úton vagy az Iglói utcán át kell menned, csak a lámpa zöld jelzésekor a kijelölt gyalogátkelőhelyen kelj át!

III. Záró rendelkezések

A házirendet a törvények (rendeletek) előírásai szerint kell felülvizsgálni. A házirend módosítását a nevelőtestület, az iskolaszék és a diákönkormányzat a saját eljárási rendjének megfelelően kezdeményezheti.

Mindazt, amit a házirend nem tartalmaz, azt az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet szabályozza.

A szülő és a tanuló a házirendet a beiratkozáskor, ill. minden tanévben a tájékoztató füzettel kapja meg, ez egyben a nyilvánosságra hozatalt is jelenti.

Ez a házirend elfogadása után 2009. október 15-én lép hatályba.


Budapest, 2009. október 1.


Mező János
igazgató s.k.


pdf A házirend letöltése...