Eredményesen szerepeltek tanítványaink az országos és a budapesti tanulmányi versenyeken.
„Bújt a gonosz… s úr volt a gonoszság” Országos történelmi verseny
A lakiteleki Eötvös Iskola az idei tanévben immár 14. alkalommal rendezte meg országos történelem tanulmányi versenyét, melyre általános iskoláskorú diákok 4 fős csapatai nevezhettek.
Ebben az esztendőben a verseny témája a magyar őstörténet és az Árpádok kora volt. A felhívásra az ország minden szegletéből közel 180 csapat jelentkezett. A résztvevő csapatoknak szeptembertől kezdődően három fordulón keresztül írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk.
Az elért eredmények alapján a 25 legjobb csapatot hívták meg a Lakiteleki Népfőiskolán 2009. március 12-én megrendezett középdöntőre. Innen az első 12 csapat jutott be a másnapi döntőbe.
A verseny zsűrijének elnöke Dr. Szegfű László tanár úr, a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kara történelem tanszékének vezetője, társelnöke Fr. Pánczél Hegedűs János, a Templomos Lovagrend Szent István Kommendájának kommendátora volt.
Iskolánkat a versenyen Végh Márton (6.b), Láposi Kinga (7.b), Salánki Sándor (7.b) és Juhász Tamás (8.a) tanulók képviselték, akik annak ellenére, hogy a többi csapattal ellentétben nem rendelkeztek a korábbi versenyek tapasztalataival, az országos második helyezést szerezték meg. A gyerekeket Kalóné Romhányi Ildikó tanárnő készítette fel. Budapesti vers- és prózamondóvereseny
Tanítványaink a kerületi megmérettetés után eljutottak a vers- és prózamondóverseny fővárosi fordulójára. Bereczki Amanda 5.b osztályos tanuló versmondásával a nagyon erős mezőnyben a III. helyezést érdemelte ki. Amandát Effné Nagy Zsuzsanna tanárnő készítette fel.
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny fővárosi fordulója
A kerületi verseny eredményeként Újpestet jószerivel iskolánk tanulói képviselték a budapesti helyesírási versenyen. Közülük hárman is rangos eredményt értek el: Papp Laura (8.b, felkészítő tanára: Bakos Menyhértné) III. helyezés Vadnai Viktor 6.b, felkészítő tanára: Kőművesné Nemesi Veronika) VI. helyezés Szepesi Nóra (7.b, felkészítő tanára: Kőművesné Nemesi Veronika) VIII. helyezés |